HTML

Blokk

A Blokk művészeti alkotóbázis virtuális művészbejárója, amit szándékosan nyitva felejtettünk, hogy az a rengeteg érdekesség, ami a Blokk falain belül történik, kiszivároghasson a külvilágba is.

Friss

Címkék

2011.09.22. 10:39 blokker

A blokk falai - amit erről tudni kell

Aki járt a Blokkban a Magyar Dal Napja alkalmából rendezett nyílt napon, vagy azóta, az tudja, itt még a falakról is csöpög a kuttúra kérem! De tényleg! Az amúgy is érdekes történettel bíró épület (volt ez apáca zárda, ahol a II. világháború alatt zsidókat bújtattak és mentettek, volt MSZMP pártház, vagy talán székház is(?), legutóbb pedig az ELTE angol szakának adott otthont) még érdekesebbé vált az által, hogy Nagy Judit Borbála képzőművész vezetésével, egy igen népes és tehetséges, kreatív csapat szinte szó szerint éjjel-nappal pingálta, fújta a falakat. Volt aki másfél hónapig, volt aki egy hétig melózott itt durván, de szerény számításaim szerint, vicc nélkül kb. 1000 munkaóra eredménye manifesztálódott a Blokk falain, ami ez által gyakorlatilag lassan egyfajta állandó kortárs kiállítássá avanzsálódik. Zenekarok logóitól a teljesen szabad asszociatív graffitikig minden van itt. Nem utolsó sorban pedig szép reményű szakmai kapcsolatok születtek a Judit által összeszedett kis csapatban. A Blokk részéről szeretnénk kifejezni hálánkat és elismerésünket mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett a munkálatokban. Alább beszúrunk egy pár fotót ami dokumentálni hivatott a munkafolyamatot és az elkészült falakat, valamint Judittól kérdezgettem ezzel kapcsolatban.

 

- Kik ezek az arcok, akiket összeszedtél? Mit lehet tudni róluk?

 

- Többnyire Blokkerek és a személyes baráti köröm vett részt a munkában. Csak pár szót az előzményekről, aztán rátérek a srácokra. Ez a csapatmunka egész egyszerűen azért alakult így, mert az anyagi keretek nem tették lehetővé, hogy profi képzőművész kollégákat kérjek fel a munkára. Így azonban a koncepció is adta magát, hiszen képtelenség lett volna, hogy az általam esetlegesen elképzelt vizuális világot ekkora méretekben ilyen rövid idő alatt egyedül kivitelezzem. Tehát részemről nem is gondolkodtam saját murális képekben, helyette bevontam a Blokkban dolgozó zenekarokat, képzőművészeket és a barátaimat. Szerettem volna, ha minél többen elmondják mit szeretnének a falon látni, hiszen az elsődleges célom az volt, hogy a Blokkban dolgozó srácok kellemesen, otthonosan érezzék magukat azok között a falak között, ahol a munkájukat végzik. Ehhez adta magát egy plusz motívum rendszer, mégpedig a zenekarok saját logo- i, amik nem is akár milyenek.. (Tiszteletem minden jó ízlésű grafikusnak!) Így természetesen szinte minden próbaterem mellé egy az egyben a falra festettük a bandák ’jeleit’. És bejöttek a képbe a srácok. A szűk határidő miatti stresszben nem restelltem kaláka munkára hívni mindenkit, aki látott már ecsetet életében, épp a helyszínen volt és nem szaladt haza azonnal, mert nem kap gázsit. A történetben az a szép, hogy az ügy érdekében elég sokan maradtak... Az első számú ember, akit említenék mondhatni a jobb kezem volt, ő Ficsor Zsolt, aki jelenleg fotósnak tanul és szerencsé(m)re jó rajzi készséggel is bír. A fotózás mellett nagyon szép és igényes stencileket készít. Az ő dolgai hozták be Komenczi Bálint stenciljei mellett a kezdetben alapvetően dekorációs, tisztasági festésnek szánt melóba A művészetet. Burucs Szabi szintén sokat segített, ő a Képzőn végez idén képgrafika szakon. Jó néhány zenekar köszönheti neki logo- ját, de amellett, hogy tehetséges grafikus, dobos- énekesként is kiváló figura. Bihari Eszti alkalmazott grafikát tanul és aBlokkban van műterme, neki köszönhetőek a két kisebb lépcsőforduló klassz képei. Szűcs Korvin szintén Blokker, képregényrajzoló - tervezőgrafikus – webdesigner, ő egy saját murális képregényt hagyott a falon. Mindenki nagy örömére csatlakozott a munkához a szintén Blokkban dolgozó Pimp my Wall designercsapat is,az ő alkotásuk a nappali falait díszíti. Az egyik „külsős” vendégművész GG, aki jó barátom és egy kivétellel, - amit Őrsi ’Böki’ András a Soul Clap színeiben’ fújt, - az összes graffitti és néhány stencil alkotója. GG amellett, hogy gyakorló graffitti művész, rajzot is tanít. A másik „külsős” egy festő kolléga – énekes – zeneszerző, Kiss Tibor, akiéppenjókor járt felénk és éppen festeni volt kedve, így egy szép nagy falfestménnyel ajándékozta meg a Blokkereket. Mindemellett a hely eszmei értékét növeli Nagy György Kálmán szobrászművész (aki sajnos már nincs közöttünk és jó barátom volt) 4 db zseniális szobra, Bozsogi Nóra intermédia művész palack plasztikája, Hatházi László – Antal Balázs képzőművész duó tigriskapuja, valamint Papp Bogi és Komenczi Bálint ’Utolsó vacsorája’.

 

- Mit szóltak mikor hívtad őket? Szívesen jöttek?

 

- Aki járt már valaha a Blokkban akár csak vendégként is, az kétségtelenül tapasztalhatta azt a kreatív energiát és őszinte baráti hangulatot ami körbelengi a helyet. Azt hiszem első sorban ez az oka, hogy akit hívtam szívesen jött. A másik ok talán a személyes meggyőzőkészségemnek köszönhető, azt hiszem sikerült lázba hoznom a gyerekeket azzal, hogy ez nagyon is értelmes és fontos ügy. Nem csak az intézmény külalakját tekintve, hanem rendkívül hasznos bemutatkozási lehetőségnek is tartom a képzőművészetben tevékenykedő emberek számára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a dekor stáb nagy része már a munkálatok során személyes megrendeléseket kapott, aminek személy szerint nagyon örülök, mert úgy gondolom, hogy ez a valódi sikerélmény és hiszek benne, hogy a munka munkát hoz. Itt szeretném felhívni a Blokkerek figyelmét, hogy a házban’ legalább 5 profi grafikus tevékenykedik, akik szívesen részt vennének a zenekarok promóciós felületeinek vagy lemezborítóinak elkészítésében.

 

- Hol lehet tőletek látni melókat a blokkon kívül?

 

Nagy Judit Borbála http://borbalajuditnagy.blogspot.com/

Ficsor Zsolt http://www.flickr.com/photos/focsor/

Burucs Szabi http://www.facebook.com/bszabeeka

Bihari Eszti http://biharieszter.blogspot.com/

Szűcs Korvin http://www.korvinszucs.blogspot.com/

Pimp my Wall http://pimpmywall.hu/

GG http://www.flickr.com/photos/g___g/

Bozsogi Nóra http://bozsoginora.blogspot.com/

Nagy György Kálmán http://www.ateliers.hu/ateliers/action.php?action=plugin&name=gallery&type=album&sort=title&id=13

Hatházi László http://www.tigerthelittle.blogspot.com/

Komenczi Bálint http://www.flickr.com/photos/thekingkong/

http://www.chocolatebone.com/

http://www.levegot.hu/

Kiss Tibor http://www.quimby.hu/?p=foto-item&id=89

 

- Hogy érezte magát a dekor stáb itt?

 

- Nagyon jól és remélem büszkén is. A szó szoros értelmében ideális munka volt, mert aki alkotni akart az szinte kötöttségek nélkül megvalósíthatta amit elképzelt, a befogadók, jelen esetben a Blokkban dolgozó zenészek- művészek- rádiósok pedig olyan vizuális környezetet kaptak, ami a visszajelzések alapján kellemesebbé varázsolja a munkaidejüket. Az a helyzet, hogy személy szerint én - és gondolom a többiek is, ennyi köszönöm-öt és ölelést nem kaptunk még egy melóért sem. Most megragadom az alkalmat, hogy én is megköszönjem a munkát minden lelkes résztvevőnek és kívánok magunknak még sok- sok ilyen hálás megrendelőt, mint a Blokk. 

A Blokkban készült képeket alább láthatjátok:

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://blokker.blog.hu/api/trackback/id/tr893245345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása